Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

KECSKEMÉT, a "HÍRÖS VÁROS"

 

A magyar költészet prófétikus alakja Petőfi Sándor már a XIX. században így örökítette meg városunkat, s ez a jelző tovább él napjainkban is.

 

 

 

Kép

 

 

De vajon miért őrizhette meg több évszázadon keresztül ez a Magyarország közepén található szép város ezt a kitüntető címet ?

Talán azért, mert sikerült harmóniát teremteni a múlt emlékei, a történelmi hagyományok, a jelen és a jövőbe mutató fejlesztések között. Kiváló infrastruktúra, pezsgő gazdaság, vonzó, védett természeti táj, nagy tudású, rendíthetetlen jellemű és kreatív emberek, példás szorgalom, és küzdeni tudás. Talán ezekkel lehetne legfrappánsabban jellemezni városunkat.

 

 

Kecskemét Magyarország szívében, a Duna-Tisza közti homokhátságon, Budapesttől délre, 86 kilométerre, fekszik. A város ősi magját a kereskedelmi útvonalak találkozásánál létrejött település jelentette.

Történelmünk során írók, tudósok, híres utazók egyaránt rácsodálkoztak Kecskemétre: hogyan lehetséges, hogy a puszta homokon virágzó mezőváros alakult ki? E kérdésre a múlt adja meg a feleletet.

Kecskemét kedvező földrajzi helyzetét kihasználva vámszedő és vásározóhelyként hamar kiemelkedett a környező települések közül. Anjou Nagy Lajos király egy 1368-ban kelt oklevele már mezővárosként említi. A török hódoltság idején a környező elpusztult falvak lakóinak is menedékül szolgált a város.

 

 

 

Első kézműves céhei a XVI. században alakultak. A város nagyhatárú birtokain és pusztáin külterjes állattartás, pásztorkodás folyt, mely a tőzsérek révén messze földön híressé vált. A földesúri függéstől a XIX. század első felében önerejéből váltotta meg magát Kecskemét lakossága. Ekkor kezdődött a város birtokainak parcellázása és az első állandóan lakott tanyák létrejötte.

A XIX. század második felében a tanyák lakossága oly mértékben gyarapodott, hogy a századforduló éveiben már a lakosság fele tanyán élt.

A fejlett mezőgazdaság és a kiegyezést követő ipartelepítés tette lehetővé a nagyarányú városfejlesztést a XIX. sz. második felében: az egykori mezőváros szecessziós palotákkal díszes főterével elindulhatott a nagyvárossá alakulás útján.

 

 

 

Kép


 

 

Több mint 100 éves múltra tekint vissza a kecskeméti szőlő- és gyümölcskultúra tudatos fejlesztése, a nagyarányú telepítések, valamint a szőlő- és gyümölcstelepítők tevékenysége. Ennek eredményei tették lehetővé, hogy az addigi mezőváros a századfordulóra impozáns középületekkel rendelkező nagyvárossá vált. A történelem viharait átélt város központi földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyét az 1960-as évektől tudatosan állította fejlődése szolgálatába: az ipartelepítés és a közintézmények alapítása-építése révén a lakosság száma rohamosan nőtt, a művészeti műhelyek letelepítésével pedig kulturális értékekben gazdag nagyvárossá vált.

Kecskemét gazdasági struktúráját korábban főleg mezőgazdasági-, illetve mezőgazdasággal kapcsolatos feldolgozó ipar /konzervipar/ illetve kereskedelem jellemezte.

 

Kecskemét 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye, 108 ezer lakosa van, dinamikusan fejlődő ipari, kereskedelmi és kulturális központ.

Gazdasági jelentőségére és munkaerő felszívó erejére jellemzően a város lakossága az 1960-as 57.000 főről 1998.-ra 108.180 főre emelkedett, mely együtt járt, - a város történelmileg kialakult szerkezetét lényegében megőrző - nagy arányú lakás- és közintézmény építkezésekkel. A város jelen - és jövőbeni fejlődését az 1989-90.-es évektől a társadalmi - gazdasági változások adta lehetőséget kihasználó és Kecskemét adottságait felmérő belföldi, és külföldi tőke megjelenése és a gazdasági életben meghatározó szerepe biztosítja.

 

 

 

A korábbi nehézipari tevékenység igen kis térre visszaszorulva lényegében megszűnt, helyét a magántőke befektetésekből táplálkozó élelmiszer feldolgozó (gabonaipar, konzervipar, baromfiipar), illetve a multinacionális vállalatok üzemeiként létesült szerelő-feldolgozó jellegű könnyűipar tevékenység váltotta fel (nyomdaipar, cipő- és ruhaipar, gépipar stb.)

A város önkormányzati szinten ezt a folyamatot minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni és továbbfejleszteni szándékozik.
A térség és az ország életében betöltött gazdasági - regionális szerepkört erősíti az M5-ös autópálya 1998-as átadása, mely Kecskemétet bekapcsolja az európai úthálózati rendszerbe.
Az ipari tevékenység mellett meghatározó a városban a kereskedelmi szektor, melyet a nagy áruház láncok PÓLUS-, TESCO, PRAKTIKER-, METRO, BAUMAX megtelepedése, valamint a helyi UNIVER reprezentál.

A város a zene, a képzőművészet és az animáció nemzetközi hírű műhelyeinek, egyedülálló gyűjteményeknek és elismert tudományos intézeteknek is otthont ad, amelyeknek feladata művészeti - és kulturális értékeink megőrzése és bemutatása. Mindezek mellett Kecskemét évről - évre visszatérő fesztiválok egész sorával várja a látogatókat.

 

forrás: www.kecskemet.hu

 

Kép

 

 

 

 About Kecskemét

 

History


Kecskemét is considered to be one of the most well-known and one of the most interesting examples of development among the Hungarian towns. There have been several typical periods in this development and during these periods the character of the town changed a lot.

The first trace of a human in the surrounding of the town is about five thousand years old. The Sarmatian invaded the surrounding of the town in the first century Before Christ and ever since there have been people living in the surrounding of the town. Some - among others János Hornyik, the first writer of the town's history - supposed that the settlement "Partiskum" of the Sarmatian Jazygian was somewhere here but it is more likely that there was a permanent settlement here only after the conquest. At the beginning of the 1200 years they had been seven villages with a population of 200-300 formed here around the churches, just like all over the country, too but they were all destroyed by the Mongol Invasion. Some of the villages revived at the time of the Cumanian's colonization.

As Kecskemét was situated at an important trading route, it soon distinguished itself among the surrounding settlements as a customhouse and a market-place; one of King Louis I of Hungary's charters mentioned it as an oppidium, that is town in 1368. The development of Kecskemét was mainly due to its favourable geographical situation in trading, and as a consequence a market-town was formed here. Later on it was the economic life of the settlement with dense population that attracted trading.

The time of the Turkish invasion meant a new period of development when the inhabitants of the neighbouring settlements escaped from the permanent fights and later on from the oppression of the spahi landlords into the town that was protected by palisades. Kecskemét was protected from the permanent oppression not only by its natural protection but also by the special and exclusive situation of the town as the town paid tax directly for the pasha in Buda and the town enjoyed his protection at the same time.

Kecskemét gradually merged in the lands of those that escaped behind the town walls and the famous grazing way of animal-breeding was formed in these fields. At the beginning of the 1700 years there were almost thirty thousand cattle grazed on an almost two thousand square kilometer field.

At the end of the 18th century animal breeding started to decline and almost one hundred years were needed for another growth that started in the last decade of the previous century when the vine-pest destroyed almost all the wineyards of the country's hilly regions and its damage was less significant on the loose sandy parts. In the 1870s large plantations of vine were formed around the town that was the economic basis of wine-fruit growing characteristic of the beginning of the 20th century in Kecskemét. This process, formed on the basis of the previous results established the structure of the cottage-type settlement that is still characteristic of the surrounding of the town and at the same time it also resulted a quick development of food industry and trade. This accumulation of capital caused the spreading of bourgeois customs among peasants and created the financial basis for the fast development of the town. It was the basis for the formation of Kecskemét's main square that is admired by many people even today, being amazed by the complex of buildings in the main square built in the style of Art Nouveau: the Town Hall, that was finished in the year of the millennium, the New College that was built after the turn of the century, the Ornamented Palace, the Luther-Palace, the House of Trade which is the House of Young today, the Gentlemen's Casino which is a cultural house today.

This spectacular development was first broken by the 1929-33 economic world crisis, that was followed by the years of the war and after 1945 a completely new situation was formed by the new social-political system. The development of Kecskemét was blocked at the end of the 1950-ies but there were also new resources found. As a consequence of reorganization in local government Kecskemét lost its big territory that was formed historically; several new villages were formed that were still strongly connected to the town but they started to live their independent way of life at the same time.

The other significant change of that time was that for the first time in the history of Kecskemét the town got a significant administrative role, it became the seat of the country's largest county, Bács-Kiskun in 1950. In the special system of the so called controlled economy it meant political and financial advantages that greatly helped the town distinguish itself from among the towns of the region.

On June 18, 2008, German car manufacturer Daimler announced that it would locate a Mercedes-Benz manufacturing plant in Kecskemet at an investment of 800 million euros. The investment, one of the biggest if not the biggest-ever in the town, will provide work for 2500 people.

In the 19th century it was already part of an important wine district, and it is still known for its barackpálinka, an apricot brandy.

The composer Zoltán Kodály was born here in 1882. The train station has been built on the house of his birth.

Because of the excellent town planning skills of József Kerényi, the historical character of the city was kept alive in modern times.

Economy


German carmaker Mercedes-Benz is planning to open a plant to manufacture parts for their cars, in the near future, i.e. within the next three years, somewhere near the city proper. The Stuttgart-based company said in a statement it would invest €800 million (US$1.24 billion) to build the Kecskemét plant. This is expected to create 2 500 new jobs in the otherwise economically underdeveloped Kecskemét region.[1] According to the plans, more than 100 000 Mercedes vehicles will be produced in the factory from the year 2012.[2]

Geography
Kecskemét was formed at the meeting point of a large sandy region and a sandy yellow soil, its height is 120 meters above sea level. The territory west of the city is covered by wind-blown sand that is characterized by the almost parallel northern-southern sand-hills and the plain lands among them. At the end of the 18th and the beginning of the 19th centuries the pastures were impoverished, at many places destroying the natural vegetation cover and at many places causing movement of the sand that seriously endangered the town, too. The sand that was blown by the wind was later tied up by afforestation and planting fruit and vines.

Climate
The characteristic feature of weather in the Kecskemét region of Kiskunság is extremism, that's why the region is often in the center of attention. The characteristic weather of the Kecskemét region is continental warm, dry, sometimes extreme. The favourable conditions of sunlight make it possible for the region to produce world famous products of some plants like wheat, apricot, red pepper, tomato, etc. The warmest month in Kecskemét is July with an average temperature of 20.9 degrees Celsius, the coldest is January with −1.9 degrees Celsius.

The early spring and late autumn frosts are frequent in the Great Hungarian Plain. The tendency of frost usually disappears only from the middle of April, and from the third decade of October we have to count on having air temperature below 0 °C.

Kecskemét is in the center of Kiskunság one of Hungary's famous regions. The Kiskunság National Park was established in 1975 to preserve the different species of plants and animals that can be found in this region. It is a so called "mosaic" type arranged national park, consisting of units that are not close to each other which is considered a rarity in the international sense as well.

Demographics


Kecskemét has 107,267 residents (2001). The population is homogeneous with a Hungarian majority. There are a few thousand of the Roma minority living in the city; they formed their independent minority government in 1994. (95% Hungarian; 0.8% Roma; 0.4% German; 0.2% Slovakian; 4.8% other.)

 

Kép

from: Wikipedia.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Бывают же такие люди

(Gentov, 2017.02.27 23:14)

Админ сайта http://prosmibank.ru/ идиот!

fun in your spare time

(ArthurPex, 2017.02.11 10:00)

Hi there
you want to see something amazing?

<a href=http://solargirls.net/striptease/poledance.html>Get hot girls stripping naked on your taskbar!</a>
Check - What?!

<a href=http://solargirls.net/striptease/poledance.html>Each iStripper show is filmed in UHD 4K</a>

Канадская биодобавка добавление самтиметров

(SobFloomi, 2017.02.08 07:13)

Прочел на форуме -В основном биодобавки обладают мягким, постепенным действием на организм человека, как сама природа. К примеру Виг-ЭрИкс - продукт многолетних исследований канадских ученых не вызывающий отторжения у организма. Укрепляет не только половую систему мужчины, но оказывает общеукрепляющее воздействие на организм.Препарат также увеличивает размер полового члена при приеме от 1 до 6 месяцев , в зависимости от конституции , климатических и жизненных условий. <a href=http://sexpreparat.ru/uvelichenie/forpenis> препараты для увеличения члена </a>. В настоящее время до нас дошло сокровищница каждого народа по увеличению пениса. Практически в каждой цивилизации существовала своя собственная эффективная методика. В эпоху когда границ в мире нет , каждому человеку предоставляется уникальных шанс выбрать достижение цивилизации от древних народов до наших дней. Да, многие работают прекрасно и по сей день и с их помощью можно достичь невероятных результатов . Всё как описано

Cleaning hacks and tutorials

(JimmyDeemo, 2017.01.21 16:18)

Hi guys, interesting website here. I have been reading here for a while and just wanted to say hi.
Perhaps you are interested in my blog about <a href=http://www.putzen.net>cleaning</a> tutorials and the best cleaning life hacks on the web.

Kind regards,

Jimmy

Flecken entfernen leicht gemacht

(FrancisWek, 2017.01.20 07:59)

Hi, interesting website here. I have been reading here for quite a while, but now I just registered to say hi.

Perhaps you want to check out my stain removal website, I would appreciate your visit.

Francis


http://www.flecken-entfernen.net/wachsflecken-entfernen/ - Wachsflecken

real estate management wordpress theme

(Quentindield, 2017.01.17 16:03)

this is the apropriate place to publish my topic. So if it's a mistake then delete this topic - www.benedictuskorus.eoldal.hu - Kecskemetrol.

Since WordPress is an online thing, it seems somewhat counterintuitive to talk about it in the realm of books. But wouldn’t you know it that those printed-on-paper things have some really valuable information in them on the subject? <a href=http://www.0691114.com/space-uid-32605.html>wp pro real estate 6 responsive wordpress theme free download </a>What a great list. I’m a voracious reader, but as stupid as this sounds I’ve never actually considered looking for WordPress books to help me find answers to the many questions I have. I just assumed all the helpful information was on-line. With your recommendations, that will be changing today 🙂 Thanks for sharing ! <a href=http://shoudami.net/home.php?mod=space&uid=49305>wordpress theme 500px </a>

Luster IDX is a real estate agent wordpress theme presentation on how the Luster theme works with IDX Press Plugin. The theme can work with own post type and also with the IDX press properties. It’s a real estate agency wordpress theme. <a href=http://4chaui.com/forum/User-ayleotog>wordpress theme 5 column </a>Luster Main – is a real estate wordpress themes idx example of Luster WordPress Theme in a simple and pretty design style. That demo shows the power of Luster Theme. It have lots of options and page examples. Check the demo by clicking the image. Real estate wordpress theme responsive. <a href=http://hgqcgd.com/home.php?mod=space&uid=101403>wordpress theme 5 star </a>

Read more - wp pro real estate 6 responsive wordpress theme download
<a href=http://arxiv.net76.net/index.php?subaction=userinfo&user=AyLeoMaync>wp pro real estate 6 responsive wordpress theme nulled</a>

code promos pmu

(3EddiePurge, 2017.01.17 08:53)

PMU.fr, plateforme internet des paris sécurisés

L’histoire du PMU (Pari Mutuel Urbain) remonte à 1930. Depuis, cette entreprise de paris hippiques a évolué. De nos jours, le PMU est le leader français du pari sportif et propose même une plateforme pour le poker en ligne. L’entreprise a lancé en 2010 une plateforme entièrement dématérialisée qui vise à démocratiser et simplifier la pratique des paris sportifs.



Une solution tout-inclus pour les paris en ligne

PMU.fr est un site de paris sportifs hébergé en France. La plateforme représente, au bas mot, près de 32% des paris réalisés en France. Son succès s’explique en partie par ses très avantageuses conditions de paris. En effet, les dépôts sur la plateforme n’entraînent pas de frais additionnels tant que vous utilisez une carte bancaire, vous bénéficierez d’un service clientèle toujours disponible, de 20.000€ de paris gratuits pour l’ensemble de joueurs et plusieurs centaines de jeux sur lesquels parier !

En somme, PMU se donne pour mission d’être une plateforme sécurisée, riche en possibilités et responsable pour tous les passionnés de paris sportifs. Sans oublier que la plateforme vous donne la possibilité d’utiliser un code avantage PMU pour bénéficier d’avantages divers sur les dépôts ou les paris gratuits.



Tout l’univers des paris à votre portée

PMU propose un certain nombre d’applications mobiles pour tous les passionnés de paris en ligne. Vous trouverez des applications dédiées aux paris hippiques, aux paris sportifs en général, mais également au poker et autres jeux d’argent en ligne.
Aujourd’hui, PMU.fr compte plus de 200.000 abonnés sur les réseaux sociaux. Chaque jour, la plateforme référence environ 193 matchs sur lesquels vous pourrez parier. Des cours hippiques aux jeux en ligne comme le Sit’N’Go ou le SpotPoker. N’hésitez pas non plus à vous munir d’un code promotionnel PMU Poker si vous décidez de jouer au poker en ligne.



Comment booster votre budget de paris

Pour utiliser un code promo PMU 2017, vous devrez d’abord vous rendre sur notre page dédiée pour y choisir celui qui vous apportera les meilleurs avantages. Vous trouverez dans notre sélection de codes, de quoi recevoir un bonus de 170€ à l’inscription, un bonus de dépôt pouvant atteindre 500€ au premier dépôt, ou des bons plans de -10% ou plus sur les Paris Foot.
Cliquez simplement sur le code PMU qui vous convient pour en voir le contenu. Les bons plans vous redirigeront simplement alors que les codes promos vous présenteront des combinaisons à relever. De retour sur la plateforme de paris, il ne vous restera qu’à utiliser le code que vous avez choisi dans le champ correspondant lorsque vous effectuerez vos dépôts. Vous serez ainsi en mesure de booster votre budget de paris. Veuillez noter que seul les code promo valides chez PMU donneront droit à la réduction attendue.

property - real estate wordpress theme free download

(Quentindield, 2017.01.15 01:10)

this is the apropriate place to post my topic. So if it's a mistake then remove this article - www.benedictuskorus.eoldal.hu - Kecskemetrol.

I’ve put together a list here of the top 12 WordPress books you should definitely check out if you want to improve your development skills and generally get more familiar with the CMS. It’s a diverse mix here of books for true-blue beginners, the intermediate set, and those with advanced skills. I’m presenting them in no particular order because I think they all have something to offer — whether it’s distilling WordPress into the simplest terms or delving into the nitty-gritty of PHP. <a href=http://303e.net/home.php?mod=space&uid=459986>free real estate wordpress themes 2012 </a>The second edition of this must-have WordPress resource is even better than the first, offering an in-depth look at how to build a website from the ground up. I say this one’s a “must-have” because it’s laid out in such an intuitive way that even an experienced developer would find it a handy reference to have on his shelf. <a href=http://games.sgws.com.ua/user/AyLeomuh/>x wordpress theme demo content </a>

Luster Modern was designed with love for real estate agent wordpress theme free using the experience of real estate agents. Awesome real estate wordpress themes demo can be installed in one click as others. <a href=http://kekoo.cn/home.php?mod=space&uid=42939>wordpress theme youtube </a>The theme is integrated with PayPal payments, so your visitor?s properties will have the option to pay a tax until it will be accepted by the Administrator. Multilingual real estate wordpress theme is bout Luster. You can check this option on our demo preview using the credentials (Login – demo ; Password – demo) and see the minimal real estate wordpress theme. The property can be published automatically after a successful payment or it can be placed for a review, it depends what settings you will select in the Theme Options panel. Minimalist real estate wordpress theme. <a href=http://artizkr.com/home.php?mod=space&uid=276623>wordpress theme yoga </a>

Check - real estate 2 wordpress theme
<a href=http://badlands-mc.com/member.php?action=profile&uid=10984>real estate 2 templatic wordpress theme</a>


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83